Egy kész kép a tegnapi fotózásból: The Fall.
Elégedett vagyok a tegnapi "terméssel", sok kép úgy alakult, ahogy szerettem volna, ami külön öröm, ha egy nap három különböző fotó-ötletet akarunk megvalósítani. Plusz, ha önarcképfotózásra adjuk a fejünk, ami az esetek 80%-ában "vakon" történik, tehát semmit nem látok abból, hogy jó-e a beállás, jó helyen van-e a fókusz, jó-e a fény, stb.
Ettől függetlenül nagyon élvezem, és sok tapasztalatot gyűjtök belőle, amiket majd használhatok a továbbiakban.
Más.
Japánban mostanában van a hanami (cseresznyevirágzásnéző ünnep), amiért nekem borzasztóan fáj a szívem, és a napokban már azt is álmodtam, hogy én is ott vagyok, úgyhogy az elmúlt hetet azzal töltöttem, hogy körbe autóztam a környékünket és virágzó cseresznyefákat kerestem.
Találtam is, fotóztam is, boldogan haza is hoztam egy ágacskát, ami most az asztalomon pihen egy vázában és illatozik.
Aztán anyukám azt mondta, hogy az nem is cseresznye, hanem dísz barack... ....
Kétségbeesve elővettem legjobb barátomat, a Google-t, megnéztem 763638127323 fotót mindkettő virágáról, majd úgy döntöttem, hogy fogalmam sincs, melyik áll a vázámban. De a legrosszabb esetben is csak egy icipici fantázia kell ahhoz, hogy cseresznye legyen.
Szerintem cseresznye...
Ma a Városligetben sétálgattam a barátommal, ahol szintén belefutottunk egy cseresznyevirág-gyanús fába. Mondtam, hogy szerintem ez (már tuti) cseresznye, mert kis cakkos szirmai vannak. Utánanézett a telefonján a neten, majd hosszas morfondírozás után kijelentette, hogy fogalma sincs.
Szerintem cseresznye volt.
Mindenesetre szép, és ez a lényeg.
Aztán hazajöttem, és anyukám azzal fogadott, hogy lehet, hogy igazam van, most látta nagyszüleim cseresznyefáját...
Az egészből két fontos tanulság vonható le:
1) botanikából azóta sem lettem jobb, mióta legutóbb porig aláztam magam a virágárusnál
2) nagyon egyszerű dolgok is örömet tudnak okozni; akkor is, ha nem tökéletesek.
______