Hallott közületek valaki Nankingről?

Mert bevallom, hogy egy héttel ezelőttig én nem hallottam róla. Semmit.

Illetve de, tudtam, hogy van egy ilyen című film, felírtam a listámra, de fogalmam sem volt, hogy miről szól. El is felejtettem jó időre.

Aztán múlt héten a kezembe került egy könyv. Regény igazából. Tokió, yakuzák, az örök élet elixírje. És Nanking. Egy nap alatt elolvastam. Képtelen voltam letenni, képtelen voltam nem továbblapozni. És mikor a végére értem, letöltöttem a filmet, amit hónapokra elfelejtettem. Dokumentumfilm, fekete-fehér szemcsés felvételekkel. Megrázó.

Azoknak, akik nem hallottak róla, elmondom, mi történt.

1937-ben, Pearl Harbor előtt, a japán hadsereg bevonult Kínába és bevette az akkori fővárost, Nankingot. Alig egy hónap alatt négyszázezer embert öltek meg. Nem csak a katonákat, civileket is. A nőket és a gyerekeket megerőszakolták. A terhes nők hasából kivágták a gyermeküket. Sokakat megcsonkítottak, megkínoztak. Csecsemőkön gyakorolták a szuronyozást. Kupacokban álltak a gyerekek holttestei. LÁTTAM. A filmben volt egy idős ember, hét éves volt, mikor az anyját a szeme láttára megölték. Sírt, mikor elmesélte hogyan történt. Én is sírtam.

Ez a nankingi mészárlás.

A vicc az, hogy szinte nem is tudunk róla. A vicc az, hogy maguk a japánok sem igazán tudnak róla. Sokáig nem volt benne a történelemkönyveikben. Nem is beszélnek róla. Ha mégis, akkor azt mondják, hogy mindössze egy tucat kínai halt meg.

Hozzávetőlegesen négyszázezer halott.

Körülbelül húsz japán katonát ítéltek el háborús bűnökért.

Páran beszéltek a dokumentumfilmben. Elmondták hogyan ölték meg az embereket.
Az egyikük mosolygott.
A másik tekintete olyan volt mint a jég. Hideg és üres. Egy üres ember. Halott volt a tekintete.

Négyszázezer halott.

Van egy határ, ami után már nem mondhatjuk, hogy emberi gonoszságról van szó.