Kérésre még egy kis makro:









Sajnos Flickr-re úgysem tudok feltölteni mindent, nagyon kellene már egy pro-account, mert így kiszorul a legfrissebb 200 képből pár régi kedvencem. Hát...talán majd a közeljövőben befizetek rá.
______

Nemrég felfedeztem, hogy a fényképezőgépemmel tudok makro fotókat is készíteni, így az elmúlt egy-két napot azzal töltöttem, hogy körbejártam a közvetlen környezetem és lefotóztam mindent, ami érdekes volt és jó témának ígérkezett. Sokszor csak akkor lehet észrevenni finom részleteket, mikor a monitoron kinagyítva látom a képet.

Itt van egy kis ízelítő a sorozatból, a többit a Flickr oldalamra töltöm majd föl, amint elkészültem velük.

Hónapok teltek el úgy, hogy a kezembe sem vettem a tust, és nemrég eszembe jutott pár ötlet, amikhez kellene, úgyhogy a jövőben nem csak fotóból, de tusképből is több lesz.

És úgy általában mindenből, remélhetőleg, mert rengeteg ötlet torlódik a fejemben, amit szeretnék megosztani, megvalósítani. De mindent csak szép sorjában.

____________

Egy kis Marilyn Manson, Moby és Louis Armstrong hallgatás közben fotót szerkesztettem. (Hogy lehet szebben mondani az editálást?)
Kicsit több figyelmet fog kapni a fotózás a jövőben, mert méltánytalanul elhanyagoltam az utóbbi pár hónapban.



___________

Kísérőkártya Dávidék esküvői ajándéka mellé. Csak egy apróság.

Ez a téma valahogy megkerülhetetlen, előbb utóbb sor került volna rá.

Már régóta terveztem, hogy csinálok egy gésa témájú fotósorozatot, és még fogok is csinálni később párat, sok ötletem van. Ez a mostani amolyan kísérlet, ismerkedés.


(Igazából az a cél, hogy legyen egy olyan gyönyörű kimonóm, mint az a 60-100 éves darab ami a Terebess kirakatában van, és ami előtt tíz perceket szoktam állni.)


Tegnap este arra gondoltam, hogy ha már nincs rá lehetőségem, hogy Kiotóban 73 ezer Ft-ért két órát tölthessek egy igazi gésa társaságában, aki jó eséllyel nem hagyja magát fotózni; akkor magamból csinálok egyet.


Körülbelül fél óra volt a haj, és háromnegyed óra, mire elkészültem a sminkkel. Nem árt egy kis gyakorlatot szerezni a tükörből tarkófestésben. Nem könnyű.


RENGETEG utómunkálat volt a képekkel, eredetileg nem igazán olyan az arcberendezésem, mint ami a képeken látszik.


Íme a végeredmény:

______

Itt vannak a képek a legutóbbi munkámról:

...készülőben...

...az átadás előtt...

...és végül használat előtt a szombati esküvőn.

Nagyon jó volt végig az egész munkafolyamat, volt egy-két megkötés, de nagy szabadságom volt így is a mintát illetően, ezért nagyon jól szórakoztam közben.
Remélem lesz még lehetőségem hasonlóra.

______

Egy újabb, film által ihletett fotó.


Néha ki kell engedni a gőzt.






A Flickr oldalamon lesz fent több.
______

Most kaptam az értesítést, hogy különdíjat nyertem a művészeti pályázaton, amin júniusban részt vettem!

A díjamhoz hozzátartozik, hogy az ÁBP Ápisz-BudaPiért Zrt. Kreatív Együttműködő Partnerévé lettem nyilvánítva. Ez azt jelenti, hogy zárt körű pályázatokon vehetek részt, és a beküldött alkotásaimért fizetnek.A díjamat októberben fogják átadni egy céges rendezvényen.

______

Csak egy gyors bejegyzés mielőtt nekilátok a mai feladataimnak:

A portré, amit a nagyszüleimről készítettem és vasárnap ajándékba adtam nagymamámnak a születésnapjára.

______________

Hallott közületek valaki Nankingről?

Mert bevallom, hogy egy héttel ezelőttig én nem hallottam róla. Semmit.

Illetve de, tudtam, hogy van egy ilyen című film, felírtam a listámra, de fogalmam sem volt, hogy miről szól. El is felejtettem jó időre.

Aztán múlt héten a kezembe került egy könyv. Regény igazából. Tokió, yakuzák, az örök élet elixírje. És Nanking. Egy nap alatt elolvastam. Képtelen voltam letenni, képtelen voltam nem továbblapozni. És mikor a végére értem, letöltöttem a filmet, amit hónapokra elfelejtettem. Dokumentumfilm, fekete-fehér szemcsés felvételekkel. Megrázó.

Azoknak, akik nem hallottak róla, elmondom, mi történt.

1937-ben, Pearl Harbor előtt, a japán hadsereg bevonult Kínába és bevette az akkori fővárost, Nankingot. Alig egy hónap alatt négyszázezer embert öltek meg. Nem csak a katonákat, civileket is. A nőket és a gyerekeket megerőszakolták. A terhes nők hasából kivágták a gyermeküket. Sokakat megcsonkítottak, megkínoztak. Csecsemőkön gyakorolták a szuronyozást. Kupacokban álltak a gyerekek holttestei. LÁTTAM. A filmben volt egy idős ember, hét éves volt, mikor az anyját a szeme láttára megölték. Sírt, mikor elmesélte hogyan történt. Én is sírtam.

Ez a nankingi mészárlás.

A vicc az, hogy szinte nem is tudunk róla. A vicc az, hogy maguk a japánok sem igazán tudnak róla. Sokáig nem volt benne a történelemkönyveikben. Nem is beszélnek róla. Ha mégis, akkor azt mondják, hogy mindössze egy tucat kínai halt meg.

Hozzávetőlegesen négyszázezer halott.

Körülbelül húsz japán katonát ítéltek el háborús bűnökért.

Páran beszéltek a dokumentumfilmben. Elmondták hogyan ölték meg az embereket.
Az egyikük mosolygott.
A másik tekintete olyan volt mint a jég. Hideg és üres. Egy üres ember. Halott volt a tekintete.

Négyszázezer halott.

Van egy határ, ami után már nem mondhatjuk, hogy emberi gonoszságról van szó.