Nyár elején voltam egy koncertjükön úgy, hogy kizárólag annyit tudtam, Dobner Illés hörögni fog (aki nemrég a Miluman-el a Gödörben gitározott, továbbá... nem megyek bele, mert mind itt halunk meg), ami nekem elég volt ahhoz, hogy levánszorogjak a Cöxponba és újraértékeljem magamban a metál kifejezést. Merthogy az elektromos gitárok és hörgés mellett fülbemászó dallamok is megjelennek az ultrabeteg betétek és változatos riffhegyek között. Lányos zavaromban nem is tudtam eldönteni, hogy a hajamat dobáljam, avagy feküdjek a padlóra és csöndben tudatmódosuljak a zene hatására.
Bejövős.
Hamarosan egy EP-nek is örülhetünk.
Iratkozzatok fel a youtube csatornájukra friss zenéért és egyéb információkért.
Többszörösen is bűnös szenvedély, ugyanis egyrészt abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy ötvös a családban, tehát annyi ékszerem van amúgy is, mint a nyű; másrészt pedig allergiás vagyok a bizsura. De ezeket, ha agyonvernek se hagytam volna a boltban.
A kedvenc sorozatom. Soha nem bírtam a "női" sorozatokat, a Szex és New York-tól konkrétan a hideg rázott mindig, a Glee abszolút nem az én műfajom, Született feleségek szintúgy. Utolsó próbálkozásom a Gossip Girl volt, ami olyannyira nem fogott meg, hogy a bemutatkozó részt sem bírtam végig... Hiába, X-aktákon és Columbo-n nőttem fel, majd jött a Lost és a Flashforward. A kicsit bonyolultabb, titokzatos történet a nekem való. Epekedve várom a Fringe harmadik évadának folytatását.
Mindig is szerettem volna egy ilyen könyvet, hát megcsináltam. Általában nem vagyok könyvrongáló, mert a szüleim arra tanítottak, hogy tiszteljem a könyveket ( könyvekbe nem firkálunk, nem húzunk alá, nem csinálunk szamárfület, nem törjük meg a gerincét, stb), mert belőlük származik a tudás és műveltség; de ezzel az eggyel kivételt tettem, mert számomra borzalmas volt. Szó szerint koszosnak éreztem magam tőle. Mennie kellett. Az, hogy mit teszek a belsejébe, maradjon az én titkom.