Csillával készült fotózásom kedvenc képei. Ez egy jó példa arra, hogy miért kell néha egyszerűen csak menni és megcsinálni a fotókat, akármik is a körülmények. Nem sok időnk volt megcsinálni a képeket, ugyanis valamikor délután 3-5 között tudtunk találkozni, ami nálam legtöbbször a rémálommal egyenlő, tekintve a fény és a felszerelésem minőségét. Arról már nem is beszélve, hogy a a takarót, amire Csillának feküdnie kellett volna, otthon hagytam, tehát fekhetett a jó hideg levelekre; ezzel együtt a kesztyűm is kimaradt a táskából, minek eredménye az volt, hogy vörösre fagytak a kezeim a fotózás közben. De a lényeg, hogy a képek olyan hangulatúak lettek, amilyenre szerettem volna őket, és ez újra meghozta a kedvem a fotózáshoz.