Utálom az embereket.

Utálom, hogy nem tisztelik sem a másik embert, sem másnak a munkáját.

Komolyan egyetlen pillanatra sem fut át az agyukon, hogy talán nem kellene bunkónak lenni?
Hogy talán aki azokat a képeket rajzolja, az egy létező ember?
Hogy nem csak egy név vagyok egy papíron, egy oldal az interneten?
Hogy órákig dolgoztam, és a képek nem csak úgy odateremtek a falra?

Komolyan egyetlen pillanatra sem gondoltak arra, hogy vajon nekem milyen érzés lesz megtudni, hogy valami barom összetörte az egyik képkeretem és emiatt megsérült a benne lévő kép?

Komolyan ennyire nem tiszteled az értékeket?
Komolyan ennyire nem érdekel, hogy NEKED IS rajzolok, mégpedig csupa szeretetből?
Komolyan ennyire nem érdekel, hogy valamit TE rongáltál meg, ami elvileg az épülésedre szolgált volna?

És komolyan utána csak meglógsz, és nyugodt lelkiismerettel alszol?

Bár tudnám hol vagy.
Bár tudnám ezeket a szemedbe nézve kérdezni tőled.
Bár tudnám meglátni benned a jónak legalább egy szikráját, vagy megbánást, hogy ne tartsalak érzéketlen és fölösleges embernek.

De nem tudom hol vagy, nem tudom milyen vagy.
Talán leginkább egy érzéketlen, üres ember, akiben nincs semmi tisztesség.
Veled is csak többen vagyunk ezen a világon.
______